Az amerikai kormányzat is érintett a jobboldali lapok elleni titkos fellépésben a Washington Examiner és a The Federalist szerint.
Egy Global Disinformation Index (GDI) nevű brit csoport ugyanis 330 ezer dollárt kapott az amerikai külügyminisztériumtól elvileg független civil szervezeteken, például a National Endowment for Democracy (NED) nevű, egyébként az amerikai kongresszus évente kiutalt összegeiből fenntartott szervezeten keresztül valószínűleg arra, hogy dezinformációs portálként azonosítson jobboldali médiumokat, ezzel elősegítve ellehetetlenülésüket a hirdetési piacon.
Minderről a Washington Examiner most indult oknyomozó cikksorozatában ír, melynek középpontjában az áll, hogy miként igyekeznek egyes „önjelölt megfigyelők” ellehetetleníteni a konzervatív sajtót Amerikában.
A lap kutatásai szerint nagy reklámcégek egyre gyakrabban kérnek útmutatásokat olyan állítólagosan pártatlan szervezetektől, amelyek azt állítják, hogy felderítik az online „dezinformációt” és harcolnak ellene. E „nyomkövetők” titkos feketelistákat állítanak össze olyan weboldalakról, amelyek szerintük „nemkívánatos beszédet” terjesztenek.
Ezeket a lajstromokat eljuttatják a hirdetési cégeknek, azzal a céllal, hogy a jövőben ne finanszírozzák a „dezinformációt” –
írja a Washington Examiner a helyzetet ismerő forrásokra, nyilvános feljegyzésekre és a lap által megszerzett e-mailekre hivatkozva.
A Global Disinformation Index (GDI) – egy brit csoport, amelyhez két amerikai nonprofit alakulat is kapcsolódik – az egyik olyan szervezet, amely a színfalak mögött alakítja a hirdetési világot.
„Ez pusztító” – jelentette ki Mike Benz, az amerikai Külügyminisztérium belső kommunikációért és információs politikáért felelős volt helyettes asszisztense a Washington Examinernek. „Az olyan reklámbevételeket eltipró őrszemek bevezetése, mint a Newsguard, a GDI és hasonlók, teljesen megnyomorította az alternatív hírforrásoknak azt a lehetőségét, hogy egyenlő gazdasági feltételek mellett versenyezzenek az olyan elismert médiumokkal, mint a CNN és a New York Times” – fogalmazott.
Titkos listát készítenek
A lap szerint a GDI küldetése az, hogy „megszüntesse a dezinformáció pénzügyi finanszírozását”, a honlapján elérhető információk alapján pedig a „fő outputja” egy „titkos, dinamikus kizárási lista”, amely a hírszolgáltatókat az állítólagos dezinformációs kockázatuk alapján minősíti.
Legalább kétezer weboldal szerepel a kizárási listán, ami „jelentős hatással volt ezen portálok hirdetési bevételeire”
– idézi a Washington Examiner a GDI vezérének, Clare Melfordnak egy 2022. márciusi nyilatkozatát. Az újsághoz kiszivárgott e-mailek szerint az egyik befolyásos hirdetési vállalat, amely igénybe vette a GDI kizárási listáját, a Xandr, amelyet a Microsoft 2021-ben vásárolt meg egymilliárd dollárért.